Betekintés a török kultúrába: Isztambul

Talán az egyik legizgalmasabb dolog, amiért utad Törökországba vezethet, az a kultúra. Szeretnéd látni az ismeretlent, azt, ami nagyon más és különleges, hiszen ilyet nem látsz itthon Európában? Nos, ha felkeltettem az érdeklődésedet és ráhangolódnál a török kultúrára, engedd meg, hogy végig vezesselek Isztambuli utamon.

Írta: Lovas Hanga

Az első meghökkentő látványhoz még csak ki sem kellett lépni a repülőtérről, maga az épület káprázatos és hatalmas, nem csoda, hiszen a világ egyik legnagyobb reptere készült el Isztambul szélére. Amint kilépsz az ajtón, az út két oldalán legalább 80 fiatal török fiú áll, mellettük pedig temérdek reptéri transzfertársaság logója. Miután nagy nehezen megtalálod az általad választott céget, elvezetnek a sofőrödhöz, aki egy „tradicionális” török party kisbuszba ültet be, ahol bőr ülések, LED fények, légkondi, síkképernyős TV, üvöltő autentikus török zene és fejenként egy üveg víz fogad.

Az első étterem, ahova beültünk az óváros részén, már tele volt meglepetésekkel. Az első különös dolog az volt, hogy a pincérek főként - ha nem kizárólag - az asztalunknál ülő férfit szólították meg, még azok után is, hogy többször jeleztem neki, hogy csak én tudok angolul. Ez nem keltett bennünk semmiféle rossz érzést, csupán nevettünk egy jót rajta. Azt is fontos megjegyezni, hogy a törökök nagy része igen jól beszéli az angol, illetve orosz nyelvet. Az ételek finomak voltak, a felszolgálók nagyon barátságosak és készségesek. Az étkezés végén még ajándék török teákat is szolgáltak fel nekünk. Majd mikor felálltunk és elköszöntünk, ismét a társaság férfi tagjával fogtak kezet és köszöntek el tőle. Meglepődtek, de mi nők is felpattantunk egy kézfogásra, hiszen nálunk így szokás.

Emellett a legfőbb kulturális különbség a vallás szerepe volt a törökök életében. Tudtuk pontosan mikor ide jöttünk, hogy nekik a kultúrájuk igen nagy részét képezi a muszlim vallás és annak gyakorlása. Akárhol jársz, minden sarkon találsz egy gyönyörű, monumentális mecsetet. Mindegyik egy építészeti remekmű, akár egy kisebb, akár egy jelentőségteljesebb mecsetről van szó. Minden látnivaló szinte egy kupacban található az óvárosban, akár a Sultanahmet vagy az Hagia Sofia. Az első napunkon szembesültem a ténnyel, hogy mennyire nem egyszerű ezeket a helyeket meglátogatni.

A vendégszeretetük már itt is megmutatkozik, de amint a szállásra érsz, a recepción leültetnek, amíg a papírmunka folyik, török kávét hoznak baklavával és furcsa pundingos dobozba csomagolt vizet adnak mellé. Addig, amíg el nem fogyasztottad ezeket, nem is zavarnak semmivel, hogy igazán kiélvezhesd azt a pár percet. A mi szállásunk és vendéglátásunk kifogástalan volt, sőt ilyet még nem is tapasztaltam soha. A hotelek, apartmanok általában szépek, tiszták és nagyon jó áron vannak. A szállodavezetőnk, aki egyben a turistavezetőnk, kisegítőnk is lett, ellátott bennünket mindenféle jó tanáccsal, ajánlással az egy hetes utunkhoz.

Az utcákon az éttermekbe való „csalogatás” vicces, de tud egy idő után sok is lenni, hiszen mindegy, hogy aznap már ötször ettél, ők akkor is be akarnak hívni téged és nem hagyják annyiban, ha azt mondod „nem köszönöm”. Az egy hét során, amit ott töltöttünk már a kisboltban, éttermekben barátokat is szereztünk, akik mindennap nagy mosollyal és reménnyel telve üdvözöltek minket hazafelé tartva. A híres Nagy Bazárba is érdemes ellátogatni, főleg, ha igazán megtapasztalnád az árusok elkötelezettségét irántad. Egyik üzletben egy papucsot ötször ott akartam hagyni, mert drágának találtam így a végére 80%-os kedvezményt kaptam, csak vegyem meg. Ez volt mindenhol jellemző. Egy bevásárló túra során tele ettük magunkat baklavával, édességekkel, amiket osztogattak kóstolóba, illetve a sok tűzforró török teától már leégett a nyelvünk. Ez nagyon szépen mutatta a török emberek hozzáállását a vásárlókhoz, turistákhoz. Náluk aztán tényleg igaz, hogy mindig a vásárló az első.

Először is vennünk kellett egy-egy kendőt, amivel a hajunkat eltakarjuk, hiszen csak így léphettünk be a mecsetekbe. Ezt nem bántam, hiszen gyönyörű selyemkendőket árultak, és még jól is éreztem bele burkolva magamat. Először a Sultanahmet felé vettük az irányunkat, ahova sajnos az imádságok miatt nem mehettek be a turisták. Ki volt téve egy „menetrend”, hogy ki mikor mehet be, de ezt nem nagyon tartották be. Sajnálkozva átsétáltunk a Hagia Sofiahoz, hátha oda beengednek, de ott is épp imádság zajlott, viszont itt még egy tábla se volt kirakva, hogy mi turisták mikor mehetünk be. Egy órával később beléphettünk a Sultanahmetbe, ahol elénk tárult maga a pompa. A belső falak díszítése, a kupola, minden egyben hihetetlen látvány volt. Természetesen csak cipő nélkül léphettél be, voltak kihelyezve kis fakkok a cipőknek. Odabent pedig nagy meglepetésünkre mi nők nem voltunk jogosultak mindenhova bemenni. Egy viszonylag nagy, külön elkerített rész volt biztosítva a férfiaknak és oda csak ők mehettek be. Mi nők a sarokban, illetve a korlát mellett kuporogtunk, próbáltunk fotózni. Természetesen a férfiaknak mindenhova volt bejárásuk, csak nekünk nem.

Aznap még nem ért az öltözködésemmel kapcsolatban megjegyzés, hiszen hosszú nadrágban voltam, azonban láttam több embert is, akit vagy elküldtek, vagy felöltöztettek, mivel kint volt a válla, haja, vagy éppen a térde. Összességében turistaként, csak annyit tehetünk, hogy megtiszteljük az ő szokásaikat, kultúrájukat, hiszen mi léptünk az ő országukba és szent helyeikre. A többi napon, mikor a nagy melegben kicsit rövidebb ruhákat választottam, több rosszalló tekintetet is kaptam, illetve sok helyre nem engedtek be, vagy adtak rám egy „köntöst”.

Ami nekünk, európaiaknak különös lehet, hogy a vallásuk szerinti alkoholtilalom miatt az egekbe vannak az alkohol árak, sok étteremben nem is szolgálnak fel semmilyen szeszes italt. Ha a boltban veszel alkoholt, egy fekete zacskóban adják ki neked, hogy ne látszódjon és szigorúan nem ihatod, mutogathatod közterületen. Ne lepődj meg, ha naponta többször is „éneklést” hallasz az utcán, de még a szobádba is beszűrődik, olyan hangos. Ez nem más, mint a mecsetekből szóló imám, mely imádságra hívja, buzdítja az embereket. A törökök számára ez teljesen megszokott, viszont turistaként elég kellemetlen még hajnalban is erre ébredni. Ugyanakkor érdekes mindig ezt hallgatni, egy hét után már majdnem hiányzott is.

A sztereotípiák és tévhitek szerint minden török emberre rá van erőltetve a vallás, illetve a nőknek a hajuk eltakarása és a csador viselete kötelező. Ez azonban nem igaz tapasztalataim szerint. Tény, hogy mindenki sokkal visszafogottabban öltözködik, mint mi Európában, viszont a vallás gyakorlása szabad döntés mindenkinek. Sok nőt láttam, aki úgy döntött, hogy nem takarja el haját, de ettől függetlenül hosszú ruhákban járnak. Ez nem feltétlen a vallás, inkább már a török kultúra része, mindenki így érzi magát komfortosan. A népszerű ruhaboltoknak is van külön „modest” részlege, ahol visszafogott, majdnem mindent eltakaró ruhákat árulnak a nőknek.

Különös, mégis magával ragadó. Így tudnám jellemezni utamat, bátran ajánlom mindenkinek, hogy legalább egyszer látogassa meg ezt a csodás országot. Gyönyörű táj, finom ételek, barátságos emberek és új kultúra. Hát kell ennél több?