Ezerarcú koncertek

GAZDASÁGI ROVAT

8/15/2026

Képzeljük el azt a szituációt, hogy kedvenc külföldi előadónk a turnéja során Budapestre látogat. Első gondolatunk között az énekes karaktere vagy a show látványelemei szerepelhetnek, viszont most nézzük meg a kérdést egy másik szempontból is.

Írta: Földi Zsóka

Egy koncert megszervezése és kivitelezése a rengeteg tervezésbe fektetett energia mellett természetesen megannyi közvetlen költséggel is jár. Ahhoz, hogy gördülékenyen menjen minden, elengedhetetlen egy megfelelő költségvetési terv, illetve egy magasan képzett szakmai csapat, akik mindet kézben tartanak. A helyszín bérlésétől kezdődően komoly kiadásokat jelent még a technikai személyzet kifizetése, a reklámozásra és marketingre fordított összegek, a biztonsági személyzet kirendelése, illetve a catering biztosítása is. A kiadások mellet, persze a bevételből sincs hiányuk a szervezőknek, hiszen mostanság elég borsos összegeket kének el a helyszínen kapható termékekért és jegyekért cserébe, még akkor is, ha csak a leghátsó szektor legtávolabbi pontjára tudtál foglalni. Ezek az összegek elsősorban a helyszínen lévő szolgáltatók között oszlanak el, azonban egy koncertnek sokkal több szereplőre van hatása.

Néhány előadó már akkora hírnévre tett szert, hogy egyes rajongók képesek több 100 kilométereket is utazni a koncertjükért, elsősorban akkor, ha a saját országuk nem szerepel a turné állomásai között. Magyarország, elsősorban a környező országai számára közkedvelt célpont, így Romániából, Szlovákiából és Ausztriából is előszeretettel érkeznek turisták egy ilyen eseményre. A bulik vége sokszor az éjszakába nyúlik, így a helyi szállodák és Airbnbik nagy népszerűségnek örvendenek, ilyenkor jellemzően a megnövekedett keresletre való tekintettel, a kiadási árak is emelkedni szoktak. Sok idelátogató az egyszerűbb közlekedés végett a taxikat veszi igénybe, ahol szintén komolyabban a zsebükbe kell nyúlni az utazás végével. A koncertet követő napon nagy valószínűséggel a turisták körbenéznek még a város nevezetességeinél, ahol szintén vonzóak lehetnek számukra az éttermek, kávézók, illetve a különleges élményeket kínáló fakultatív programok. Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy egy ilyen rendezvény rendkívül intenzív hatást gyakorol egy város gazdaságára nézve, illetve azt is megfigyelhetjük, hogy hogyan mozog a pénz a különböző vállalkozásokon és szolgáltatókon keresztül.

Júliusban szerencsém volt részt venni Pitbull Budapesti koncertjén, amit biztosra mondhatok, hogy eddigi életem egyik legnagyobb bulija volt. Miközben a küzdőtér közepén izgatottan vártam az újabb és újabb számokat, arra lettem figyelmes, hogy nem sok magyar szót hallok magam körül. Valahol ott fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy egy ilyen volumenű rendezvénynek igazából sokkal nagyobb turisztikai és gazdasági hatása van a városunkra, mint ahogy azt először gondoltam.

A sok pozitívum mellet ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mennyi problémával jár a városnak egy ekkora érdeklődéssel rendelkező esemény. A kiadásokat növelheti többek között a rendőrségi és biztonsági költségek finanszírozása és az utcán hagyott hulladék eltakarítására fordított összegek is. A helyi lakosok számára is kifejezetten dühítő lehet egy-egy koncert utáni állapot, hiszen ekkor sokkal gyakoribbak a közlekedési dugók, a leterhelt tömegközlekedés, illetve a többség számára a zaj is rendkívül zavaró lehet.

Összességében, egy város számára egy világsztár fogadása számtalan körülménnyel járhat, a gazdaságra nézve a legtöbb esetben egy pozitív tényezőként kezelhetjük egy ilyen személy érkezését. Szerintem nagyon érdekes, hogy egy elsőre egyszerűbbnek tűnő esemény, mennyi mögöttes tartalmat rejteget magában.