Interjú Zoltán Áronnal

A Holtszezon kortárs irodalmi fesztivál nyitóprogramjaként Veszprémbe látogatott a VerShaker, Zoltán Áron Vígszínház Junior Prima díjas színművészének irodalmi YouTube-csatornája. Legújabb epizódjuk a Papírkutya kávézóban került rögzítésre, vendége most Horváth Csenge volt, a veszprémi Petőfi Színház színművésze. A helyszínen beszélgettünk Zoltán Áronnal, majd később csatlakozott hozzánk Andella Mirtill, aki így betekintést engedett kicsit a filmes világba is.

Írta: Palkovics Dana

2020. április 11-én, a költészet napján jelent meg az első epizódotok. Be tudnád mutatni, hogy mivel is foglalkoztok a VerShakernél?

Roland Barthes francia filozófus írt egy esszét A szerző halála címmel, melyben kijelenti, hogy a mű a szerzőtől független. A VerShaker alapgondolata pontosan erre épül, hogy a versmondást egyfajta előadóművészeti szempontból, profán módon közelítsük meg. Vagyis azt tesszük a versekkel, ami alapvetően hiányzik a mai lírabefogadás terén: levesszük róluk azt az – Szálinger Balázs költő szavaival élve – ijedt tiszteletet, ami az iskolában ránk ragadt. Hiszen éveken keresztül azt tanuljuk, hogy a költők szentek, megközelíthetetlenek, hogy az életüket tudni kell ahhoz, hogy valahova beágyazhassuk a verset, tudományosan kell hozzájuk nyúlnunk.

Ezzel szemben a VerShaker állítja, hogy az olvasónak mást és mást jelenthet egy-egy vers, és igenis lényeges, hogy intim időt töltsünk el egyel. Mindezt hiteles emberekkel tárjuk a befogadó elé, akik a saját művészetükkel hitelesítik a gondolataikat, mert ők maguk mondják el a verset, és ha jól mondják el, ha jó gondolatokat fogalmaznak meg, akkor a befogadó ráébred arra, hogy nem is muszáj a költő életével, a filológiával, vagy történeti kutatásokkal foglalkoznunk. Mert ha találunk egy papírfecnit a földön, amin nem szerepel a szerző neve, az ugyanúgy megérinthet minket.

Visszatérve Roland Barthesre, én az ő állítását szó szerint konyhanyelvre fordítottam le (merthogy egy konyhában turmixolok).

És miért pont konyhanyelv? Miért pont turmixolás?

Mert egy főzős videót többen néznek meg, mint egy költészetről szóló beszélgetést. Ha pedig a kettőt ötvözzük, közelebb tudjuk hozni a témát. A líra befogadása abból áll, hogy a verset keverem a saját élményeimmel. Tehát például az Ars Poetica videómban, ami a nulladik epizód is egyben, és ahol egy smoothiet készítek rengeteg gyümölcsből, belekerül a vers szövege, vagyis Weöres Sándor Nagyság című verse és az én példaképeim, az én nagysággal kapcsolatos élményeim, nem a szerzőé – és ez a befogadóközpontú versértelmezés alapgondolata, mely egyébként az 1950-60-as években kezdett megfogalmazódni.

És ha saját magad vendége lennél, miből állna a te shaked?

Weöres Sándor Harmadik szimfóniájából, mely egy nagyon nagy lélegzetvételű mű, és régóta érlelődik bennem, de még mindig nem tartok ott, hogy el tudjam mondani.

Hogy mi lenne még benne? Az egész életem. Ezzel a művel úgy vagyok, mintha már csecsemő korom óta ismerném – mintha édesanyám mondogatta volna nekem gyermekkoromban. Van rá esély, de nem hinném, hogy pont a Harmadik szimfóniát olvasta nekem...

Ebben benne van minden, ami az életem során elkísért. Az egy dolog, hogy később tapasztalok meg valamit, de egyszerűen nem tudok olyan dologra rájönni a saját életemmel vagy a világgal kapcsolatban, amit ne találnék meg visszamenőleg ebben a versben. Szerintem ez az igazi líra – mindig változik, mindig újat találsz benne. Nézd például a ma hallottat. A Lélektől lélekig látszólag egy egyszerű vers, nem gondolnád, hogy elkísér egy életen át, de el tud. És az igazi líra ilyen.

Voltatok már jelen fesztiválokon, Művészetek Völgyén, ReSTART Feszten, most itt vagytok a Holtszezonon, van újabb offline helyszín, ahol jelen lesztek?

A Művészetek Völgye már biztos, csak most nem leszünk végig ott. Négy napon át négy műsort tartunk, és többek között vendégem lesz Izsó Zita, aki ott mutatja be legújabb kötetét, húga pedig, Izsó Nóri megzenésíti a verseket. De Weiner Sennyey Tibor költő két, Weöres Sándorról és Hamvas Béláról szóló esszékötetét is bemutatja. Beszélgetek ismét Hasival (Vecsei H. Miklós), a befogadó POKET udvar vezetőjével, illetve a Kávészünet zenekart is fogadom, velük Petőfi verseiből készítünk műsort.

Ha már programokról van szó, januártól indult a Versélmények sorozatotok, ez hogy áll? Lehet még küldeni nektek élményleírásokat?

Igen, lehet, és örömmel várjuk. Igaz, eddig csak egy cikk jelent meg erről, a második most fog, de mivel a VerShaker kifejezetten tőlem függ, van egy olyan hátulütője a projektnek, hogyha nagyon besűrűsödik az életem és mondjuk a színházba váratlanul be kell ugranom egy csereszereplős próbára – ahogy holnap A Pál utcai fiúkra – leáll kicsit a VerShaker. Kevés versélményt kaptunk eddig, de reméljük, hogyha megjelenünk nálatok, majd ez beindul.

Volt egy másik projektetek is, a VersKép Challenge. Mesélnél erről?

Ez egy évfordulós projekt volt tavaly, ahol verseket kellett képzőművészeti alkotássá formálni, és ebben a formában vártuk a pályázatokat. Nem csupán illusztrációk születtek, hanem képi parafázisok. Majdnem 100 műalkotás érkezett be, a Facebook oldalunkon és az Instagramon is vissza lehet ezeket nézni. Sikerült megnyernem zsűritagnak Grecsó Krisztián költőt, Szurcsik József festőművészt, aki a Képzőművészeti Egyetem docense és egy fiatal illusztrátort, Csernovszky Júliát, aki nemrég végzett ott.

Dolgoztok új projekten?

Indítani szeretnénk egy pályázatot, a Versmegzenésítés Challenge-et. Ez már egy fokkal bonyolultabb lesz: meg kell zenésíteni a verset, fel kell venni videóra és el kell küldeni.

Ezügyben fog megjelenni a Versmegzenésítés Challenge videó is április 11-én, ami egy nagyon különleges kísérlet volt, persze sok rizikóval: Tóth Andris, Orosz Ákos és én elhatároztuk, hogy megszavaztatjuk a közönséggel, melyik verset zenésítsük meg. Rengetegen szavaztak, végül Tóth Árpád Körúti Hajnal c. verse lett a nyertes. Ezt zenésítettük meg hárman, különböző úton-módon, egymástól függetlenül. Elképesztő élmény volt, hogy mindhárman teljesen máshogy értelmeztük a verset.

Élőben játszottuk el egymásnak és a közönségnek tavaly a Művészetek Völgyében, melyet Andella Mirtill rögzített – ő vágta össze a műsort, aki egyébként egy személyben egy egész stábot kitesz.

Közben csatlakozott hozzánk Andella Mirtill, aki Zoltán Áronnal dolgozik.

Mirtill, mióta dolgozol a VerShakerrel?

Áronnal a Művészetek Völgyében kezdtünk el együtt dolgozni. Úgy ismerem egyébként, hogy a diplomamunkámban játszott, a Mint egy Haikuban, és megmaradt a kapcsolat. Leveleztük, és úgy alakult, hogy a Művészetek Völgyébe beugorhattam, amit így végig mi ketten vittünk.

Mi fogott meg a VerShakerben?

Én azt szeretem, hogy az epizódok többször nézősek; egyszer látom a helyszínen, ahol lecsapódnak dolgok, de nem minden. Vágáskor kétszer, háromszor is visszanézem az anyagot, és ekkor már beépülnek tök jó mondatok. A Versmegzenésítés Challange pedig különleges volt, mert nagyon jól kijött belőle a különböző személyiségük. Izgalmas élmény volt.

Mivel foglalkozol, ha épp nem a VerShakerrel?

Én nem nagyon voltam a versek és költészet közelében eddig. Az SZFI-n filmesként hiába voltunk együtt, azért külön működtünk a színházi részlegtől, és inkább ott foglalkoznak a költészettel. Nekem a VerShaker egy kapu ebbe a világba.

A legtöbb munkám a „mindenes”, interjúkat, etűdöket, rendezvényeket rakok össze, tüntetésekre is ki szoktam járni videózni, de nagyon szeretek hangulatvideókat készíteni.

Rendeztél másik filmet is a Mint egy Haikun kívül?

Most mutatták be pár napja a Másokért való Embereket. Ebben is közreműködik Áron, a zenét szerezte hozzá. A Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon látható lesz.

Zárásul, Áron, az olvasóink nagyjából az a korosztály, akik a VerShaker közönsége. Mit üzennél nekik?

Azt, hogy kell, hogy legyen mindenkinek egy kedvenc verse, amit mindig felül kell írni. Ha nincs, akkor keress! Fogsz találni. De muszáj, hogy legyen, mert könnyű elveszni a világban, könnyű felszínessé válni, könnyű feloldódni az egyszerűségben.

Mert Wunderlich József megfogalmazásával élve, ahogy az emberiség Istent teremt magának, úgy tud az ember alapművet választani.

Forrás: Zoltán Áron a Likvidátor című előadásban, Kettőspont Színház - fotó: Fekete Attila

Forrás: Andella Mirtill - szfe.hu