Kis város, nagy kaland

Talán, amikor az emberek megemlítik Vigot, hajlamosak vagyunk egy aprócska Spanyolországi faluként asszociálni rá, hiszen kevesen ismerjük. Mivel egy kedves barátnőmet látogattam ott meg, azonban nem a város mérete érdekelt, hanem a rengeteg élmény, amiben nekem még 3 nap alatt is részem lehet.

Írta: Ivánka Dóra

Először Madridba vezetett az utunk, ahol igencsak meggyűlt az bajunk a tömegközlekedés hiányos jelzéseivel, pedig született pestiként azt a várost, mindig is közel akartam érezni a szívemhez. Ne értsetek félre, gyönyörű volt a végig napsütéssel és nyugalommal szegélyezett városnéző utunk során, de hatalmas terek és bonyolult metróvonalak kavalkádjába sikerült többször belebonyolódnunk. Egy hostelben szálltunk meg, amitől bevallom tartottunk, hiszen könnyű egy zsúfolt, piszkos térre asszociálni azoknak, akik még nem tapasztalták meg az élményt. Amint beléptünk ezek az előítéletek szertefoszlottak, egy kedves üdvözlés és segítőkész útbaigazítás után. Mikor a nap végén lejárt lábakkal visszatértünk a szállásra még ingyen tapaszokat(spanyol étel) is kaptunk, miközben a többi ott megszálló fiatallal beszélgettünk.

Az utunk Vigóba másnap hajnalban indult a Chamartín vasútállomásról. A hostelben reggel 5-kor még kávét és péksütit is adtak búcsúzóul, hogy tele hassal vágjunk neki az 5 órás útnak, amit a tervezett alvás helyett nem meglepően végig beszélgettünk. Ugyanitt megemlíteném, hogy a „security control „miatt megéri az indulás előtt minimum 15 perccel érkezni, ha nem akarunk felesleges stresszt magunknak, valamint ha Madridban tömegközlekedünk semmiképp se dobjuk ki a papír kártyát, mivel újra lehet tölteni és 1,5 euróba kerül minden egyes új kártya.

Vigoi érkezésünk magában hordozta a nagy találkozás örömét és, hogy többet nem kellett azon stresszelnünk, hogy rossz metróra szállunk. (Igen, könnyebb, mint bárki gondolná.) Már az ottani vasútállomás modernsége láttan sejtettük, hogy jóslataink a város méretét illetően kissé mellé mentek. Az utcák ott is, akár például Liszabonban hihetetlenül meredekek tudnak lenni és hiába vannak a fontosabb boltok, szórakozóhelyek és kávézók egymástól 5 percnyire, maga a város sokkal nagyobb. Amint lepakoltunk és elhadartuk egymásnak az elmúlt hónapok történéseit cirka 3 óra alatt, a part felé vettük az irányt, ahol pokrócokkal piknikezésbe fogtunk és csak pihentünk.

Egyből megéreztük, hogy ebben a városban a nyugalom az úr. Este még belevetettük magunkat az ottani éjszakai életbe. A spanyol zenék mellett a táncolási kultúra is teljesen más, mint Budapesten, valahogy mindenki elengedi magát és nem azon szorong, hogy mit gondolnak mások, bár ez önmagában egész Spanyolországról is elmondható. Ott az alapozást 11kor kezdik, majd a bulinak 6kor van vége, amihez szintén hozzá kellett szoknunk, de mivel utána lévő este is buliztunk, nem bíztuk a véletlenre. Megkaptuk a teljes erasmus élményt. Mindenféle nemzetiséggel találkozhattunk ott, dél-amerikaiaktól kezdve az írekig, mindenki annyira felszabadult volt, hogy csak azt éreztük..MÉG!

A két bulival töltött éjszakát egy naplemente nézés követte, majd számomra talán a hét fénypontja, a szörfözés. Vigo az a hely, ahol ha ahhoz van kedved szörfözöl, ha máshoz akkor snowboardozol. Végtelen kínálat tárul eléd a sportokból, időtöltésekből. Ugyan fújt a szél és nem is volt a legmelegebb, de semmi nem szeghette kedvünk és 2 óra szörfözés után megfáradva, de hatalmas mosollyal az arcunkon buszoztunk haza a lakásba, bele se merve gondolni, hogy utolsó napunk estéje következett. Mivel a vonatunk másnap reggel indult, az aznap esti buli elmaradt, helyette szokásos órákig tartó beszélgetés vette kezdetét a lányokkal.

Másnap 4 órai kelésünk, majd könnyes búcsúnk után a vonaton már altatni nem kellett minket, majd Madridba érve megfáradtan eltöltöttük a délutánt a Retiro Parkban, egy padon üldögélve a napon, összegezve mi minden történt velünk. Ez nem egy megszokott utazás volt. Ez a jövő ígérete, hogy a mi erasmusunkon ez az érzés vissza fog térni, az ígéret, hogy nem csak a saját városodban találhatod meg a boldogságot, nem csak ott lehetsz önmagad. És belém hasított a felismerés, hogy talán kint tényleg egy más világ vár egy másik éneddel karöltve.