Örök fiatalság és időutazás – ilyen lesz az 50. EFOTT

PR

7/3/2026

Az idei EFOTT nem csupán a fesztiválszezon egyik legizgalmasabb eseményének ígérkezik, hanem egy különleges jubileumi ünnepnek is. Részt vettünk a június 23-i sajtótájékoztatón, ahol a szervezők bemutatták, milyen programokkal és újdonságokkal készülnek az 50. EFOTT-ra.

Írta: Almási Natália

A szervezők idei céljai között szerepel, hogy az „örök fiatalság” érzését minden korosztály számára elérhetővé tegye. Ennek alapján nemcsak a fiatalokat, hanem a családokat, szülőket is szeretnék megszólítani. A fesztivál egyik újdonsága az EFOTT Kids, amely a kisgyermekes családok számára kínál kikapcsolódási lehetőséget. A programok között szerepelnek bábelőadások, habparty és különféle gyerekzenekarok is, mint például az Iszkiri zenekar és a Kalap Jakab.

Az eseményt Lil Frakk vezette, aki beszélgetett többek között a fesztivál igazgatójával, a házigazda egyetemek képviselőivel, valamint Mehringer Marcival is. A felszólalók saját élményeiken keresztül idézték fel korábbi EFOTT-os emlékeiket, miközben az idei programokról is meséltek. A sajtótájékoztató végén a résztvevők egy mini Mehringer Marci koncertet is hallhattak, amely ízelítőként szolgált a Velencei-tó partján várható hangulatról.

A szervezők kiemelték, hogy az érdeklődés minden eddiginél nagyobb: az előző évekhez képest másfélszer annyi látogatót várnak, a bérletek értékesítését pedig már június 22-én le kellett zárni az óriási kereslet miatt.

A jubileumi, 50. születésnap kiemelt szerepet kap a rendezvényen. A nulladik nap teljes egészében az ünneplésről szól majd: harminc fellépő lép színpadra, a napot pedig Mehringer Marci koncertje zárja. Kurucz Sándor, az EFOTT kreatív rendezője elmondta, hogy a látogatók egy különleges „időutazáson” vehetnek majd részt. A jubileumi év alkalmából a műsorok több korszakot idéznek meg: a különböző zenei stílusok, látványos show-elemek, táncosok és vizuális megoldások együtt elevenítik fel az elmúlt 50 év hangulatát és történetét.

A fesztiválon idén is kiemelt szerepet kapnak a házigazda felsőoktatási intézmények. A BGE, az ELTE, a Pannon Egyetem és a Széchenyi István Egyetem is saját helyszínekkel és programokkal várják a látogatókat. A fesztivál bejáratánál a Széchenyi István Egyetem standja fogadja az érkezőket, ahol az UniRide kisvonatra is fel lehet szállni, amely a nyári hőségben segíti a közlekedést a belépéstől a fesztivál területéig. A Pannon Egyetem a Borfaluban kap helyet, ahol borkóstolóval, jóslással és árnyékos pihenőkkel is készülnek. A BGE a strandon várja az érdeklődőket, ahol a hallgatók által készített sört is kóstolhatnak a látogatók. Az ELTE pedig a diszkó sátorban kvízekkel, fotósarokkal és egyedi Blue Lagoon koktéllal színesíti a programkínálatot.

Az idei EFOTT (Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója) így nem csupán egy fesztivál lesz, hanem egy jubileumi ünnepség is, amely a szervezők ígérete szerint méltó módon ünnepli a rendezvény ötvenéves történetét, miközben változatos programokkal és újdonságokkal kínál felejthetetlen élményeket a fiatalabb és az idősebb generációk számára egyaránt.

Forrás: utazas.hungexpo.hu